|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 17 találat | lapozás: 1-17 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kocsis Tünde 2008. augusztus 1.Messziről is jöttek, ki titokban, ki nyíltan Zágonba, a templom portikusában levő kicsi Mikes-szobába, amelyet az akkori lelkipásztor a hatalom tiltása ellenére hozott létre. Sokszor Beder Tibor volt Hargita megyei tanfelügyelő hozott pionírokat, és a lelkipásztorral csukott ajtó mögött tanították történelmünket. Aztán jött 1990, Mikes halálának évfordulója – összeült az akkori alpolgármester, Kiss József Kozma Béla lelkipásztorral, jöttek megyei vezetők, és összeállították a műsort. Az ünnepségen híres külföldi és hazai személyiségek vettek részt, köztük néhai Czine Mihály, Jókai Anna írónő, Kányádi Sándor költő, néhai Domokos Géza és Ács Zoltán, a holland Mikes Társaság akkori elnöke is. Ács Zoltán javasolta, alakuljon egy egyesület, ez mentheti meg a kastélyt és a Mikes korabeli műemlék gabonást. Így indult a Mikes Kelemen Egyesület útjára. Később az imateremben gyűltek össze jó néhányan, összegyűlt a bejegyzéshez szükséges pénz, a jegyzőkönyvet Csoma Antal magyar szakos tanár vezette. Komoly vita volt a kastély befejezéséről, elhangzott, hogy kellene valaki, aki egyelőre fél normával átvenné a már érkező berendezéseket, és egyáltalán, felügyelné a dolgokat. Kozma Csilla javasolta Kocsis Tündét, aki Borosnyón tanított, és szeretett volna hazakerülni. Szépen indult minden, Orbán Árpád a konyhát is ellátta bútorral és edényekkel. Létrejött a Kiss Manyi-emlékszoba, azután a Csutak Vilmos-emlékszoba is. A sokat emlegetett kultúrmunka idegenvezetésből állt, amit Kocsis Tünde végzett, de egyéb megmozdulás nem volt. /Kozma Csilla, Zágon: A Mikes-múzeumról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1./2010. november 22.Ha színjátszók találkoznak…Idén nagykorúvá vált az Erdőszentgyörgyön évente megszervezett Kis- Küküllő Menti Műkedvelő Színjátszók Találkozója. A 18. alkalommal megtartott rendezvény évrol évre nagyobb népszerűségnek örvend. A hét végén több mint 15 iskolás, illetve felnőtt, amatőr színjátszó csoport lépett színpadra az erdőszentgyörgyi művelődési otthonban. A 18 év alatt több mint száz amatőr színjátszó csoport lépett színpadra. A találkozókon nemcsak szórakoztatják a közönséget, de tanulnak is egymástól, illetve a zsűri értékeléséből. – Kezdetben 2- 3 csoport jött el, aztán egyre többen, és egyre színvonalasabbá vált a rendezvény. Van értelme folytatni – véli Kovrig Magdolna főszervező. A népes jelenlét egyértelműen jelzi, hogy vannak rendezők, vidéki pedagógusok, akik kedvelik a színjátszást és szabadidejükből hajlandók arra áldozni, hogy mozgósítsák, irányítsák a tehetséges gyerekeket, fiatalokat. Kovrig Magdolna elmondta, sajnálja, hogy a Kis-Küküllő menti falvakból kevesen jelentkeztek. – Nyaranta színjátszó tábort szervezünk, idén Kőrispatakon 80-an vettek részt. Itt rendezők, nyelvgyakorlatokra szakosodott tanárok foglalkoznak a gyerekekkel. Azt szeretnénk, ha a táborba minél több pedagógus eljönne, hogy a tanultakat majd továbbadják a helyi gyerekeknek – fejtette ki a főszervező. A hét végi színjátszótalálkozón nem versenyhelyzet teremtése volt a cél, éppen ezért a Nagy Gábor, a celldömölki Soltis Lajos Színház igazgatója, Savanyú Gergely, a szegedi színház művésze, valamint Kocsis Tünde rendező alkotta zsűri nem osztott díjakat, csupán értékelte a csapatok teljesítményét. Szentgyörgytől Magyarországig Az erdőszentgyörgyi önkormányzat támogatásával a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület idén is érdekes műsorral várta a művelődési otthonba látogatókat. Pénteken délután a nyárádszeredai második és harmadik osztályosok szórakoztatták a közönséget, a csíkfalvi csapat pedig A kis herceggel lépett színpadra. A szászrégeni Csim-Bumm ifjúsági színjátszó csoport Fábián András Gézengúzok című darabját adta elő, a mezőkövesdi Színészeti Egyesület misztériumjátéka zárta a pénteki műsort. Szombaton az erdőszentgyörgyi második osztályos tanulók és a havadtői csapat tréfás jeleneteivel indult az előadás-sorozat, vastaps fogadta az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Színkör, valamint a szilágykrasznai Tinikomédiások vígjátékát, majd a makfalvi diákok előadta Karinthy-bohózat nevettette meg a nagyérdeműt. Ezt követően a nyárádszeredai színjátszók Móricz Zsigmond Az ördög című darabjával léptek színpadra, majd a csíkfalvi Vadrózsák bohózatukkal fakasztottak mosolyt. Délután a Kozsik József irányította marosvásárhelyi Kamaszok vittek színpadra a kamaszvilág "nagy problémáit" megelevenítő, vidám jeleneteket, majd a magyarországi, gyöngyösi Mozaik Színkört a szászrégeni Kemény János Népszínház tagjai Rejtő Jenő-darabbal váltották a színpadon. A szombati műsor a celldömölki Soltis Lajos Színház, valamint a székelyudvarhelyi Vitéz Lelkek társulat előadásával ért véget. (menyhárt) Népújság (Marosvásárhely) 2011. április 26.Atlantisz harangozAz Atlantisz harangoz 11-ik alkalommal megtartott országos versmondó vetélkedõ nemcsak az eredeti célt, szolgálja, a versmondás megkedveltetését, hanem valahol felállít egy olyan megmérettetési rendszert is, mely akarva- akaratlanul is hosszútávon kimutatja, kik azok a tanárok, akiknek a tanítványai ilyen vagy olyan díjakkal térnek haza, abba az intézménybe, mely számukra lehetõvé tette a részvételt. Tulajdonképpen egy tükör, melyben nagyon is jól tükrözõdik minden olyan érték, mely önazonosságunk tudatos kiépítését szolgálja. De ugyanakkor nagyon jól érzékelteti az ilyen irányú tevékenységnek, mekkora a ható ereje. Az alapszabályban annak idején rögzítették, a versenyzõnek kötelezõen el kell mondania egy zsûri által megadott verset, és egy olyan költeményt, melyet maga választ ki. Az ez évi verseny témája: derû és harmónia a költészetben. A résztvevõk számára kötelezõ versként Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek-címû költeményét jelölték meg. Az idei vetélkedõt az Oktatási és Mûvelõdési Minisztérium anyagilag nem támogatta. Egyébként küldöttje Váradi Izabella jelen volt, szépen fel is szólalt az eseményt nyitó ünnepségen, visszaemlékezve hajdani önmagára, amikor még, mint versenyzõ õ is részvett az Atlantisz harangoz versenyen. Utalván arra, a mostani versenyzõk lehetnek azok, akik majd idõvel a maiakat fogják felváltani. Ígérte a jövõbeli támogatás kiharcolását. Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság Kolozsvári fõkonzulja arról a belsõ kedvrõl beszélt, mely nélkül vers szeretet nem nagyon mûködik. A verseny idei zsûrijének elnöki szerepét László György író, költõ és publicista töltötte be. Zsûritagok voltak: Kocsis Tünde rendezõ és Kelemen Attila színmûvész, teológiai hallgató. Ebben az évben is az ország jeles iskoláiból kerültek ki a szereplõk. A díjazottak felsorolásával megbizonyosodhatunk arról, hogy az ország jóformán minden részébõl voltak. Aki megengedhette magának azt a luxust hogy beüljön a vetélkedõre, érzékelhette, a verseny ténylegesen teljesíti azokat az elvárásokat, melyeket a rendezõk, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház tulajdonosa, Magyari Eszter (egyébként az alapötlet hajdani megfogalmazója és jelenben is életben tartója) annak idején hirdetett: Szeretni a versmondást, mert a költemények gondolatai, ha termékeny talajba hullnak, tovább éltetik azt a kultúrát, mely szülõhazánkat és életünket befolyásolja. Ápolván a vers-kultúránkat, magunkat is ápoljuk, felvértezve azzal a tudással, mely minket jellemez. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2015. január 31.Vásárhelyi JátéktérAz alkalmazott színházról Alkalmazott színház – avagy színházi nevelés, színházpedagógia, playback-színház, csecsemőszínház, tantermi színház, lakásszínház. Alkalmazott színház – ez a tematikája a Játéktér címet viselő erdélyi magyar színházi folyóirat legutóbbi számának, amelyet szerda este Marosvásárhelyen is bemutattak. A Játéktér 2014. téli lapszámának beszélgetésekben gazdag, különleges és érdekes ismertetőjére az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház konferenciatermében termében került sor, telt házas közönség előtt. A résztvevőket a folyóirat szerkesztői nevében Ungvári Zrínyi Ildikó, a lap tanulmány-, esszé- és interjúrovatának szerkesztője üdvözölte, és elmondta: a szóban forgó lapszámban olyan írások is olvashatók, amelyek a magyarországi színházi fórumokon nem feltétlenül kapnak helyet. A tematika az alkalmazott színház, illetve annak vetületei, valamint a fentebb felsorolt műfajok. A téli lapszámról, a folyóirat múltjáról, a jövőbeli tervekről, a szerkesztőség munkájáról, a lap online felületéről Ungvári Zrínyi Ildikó, valamint szerkesztőtársai, Zsigmond Andrea könyvrecenziókért felelős szerkesztő és László Beáta Lídia segédszerkesztő beszélt. Mint elmondták, szerkesztőség szinte összes tagja teatrológia szakot végzett, a folyóirat honlapja pedig 2012 őszén jött létre. A nyomtatott verzió megjelenését követően, kis késéssel kerülnek föl rá a cikkek – a színház efemer jellege miatt elsőként a kritikák, hogy lépést tarthassanak az előadásokkal. Azokat az írásokat is feltöltik, amelyek a nyomtatott lapszámban nem jelennek meg, e munkát elsősorban a szerkesztőség fiatal tagjai végzik. A Hamlet.ro megszűnése után a Játéktér folytatja a munkát, partnerük a Transindex.ro, amely átveszi az anyagok nagy részét. Ami a téli lapszám anyagát illeti, az érdeklődők többek között interjút olvashatnak Barabás Olga rendezővel a csecsemőszínházról, beszélgetést Pálffy Tibor Hobó színművésszel, illetve Gergely László pszichopedagógussal a pszichodrámáról és annak színházi vonatkozásairól; Prezsmer Boglárka arról írt tanulmányt, hogy Erdélyben miért nincs színházi nevelés; Kocsis Tünde a bibliodrámáról értekezik, Szijártó Zsolt pedig arról a Rimini Protokoll című produkcióról írt tanulmányt, amelyben összemosódik a rendező, a dramaturg, a színművész szerepköre, és mindnyájan aktorokká válnak. Mint elhangzott, a Játéktér igyekszik egy olyan színházi nyelvet kialakítani, amellyel a mai előadások elemezhetőek, Szijártó pedig élen jár ebben, noha nem is színházi szakember, hanem színházat szerető antropológus. A lap másik céljaként a színházi emberek közötti kapcsolatteremtés megteremtését, illetve e kapcsolatteremtés fontosságát hangsúlyozták a szerkesztők, akik a korábbi lapszámok tartalmát is ismertették (ezek anyagai a www.jatekter.ro című honlapon megtalálhatók – a szerk.) és bevallották, néha olyan területekre is elmerészkednek, amelyeken nem érzik kimondottan otthon magukat, de szeretnek úttörő jellegű témákat felvetni, megtárgyalni, problémafelvetőek lenni. Olyan szerzőket is szívesen megszólaltatnak, akik nem feltétlenül színházi emberek, de tevékenységük során kapcsolatba kerülnek a színházzal, a színjátszással. Ami a terveket illeti, a továbbiakban megjelenő lapszámok a következő kérdésköröket boncolgatják: a test köré csoportosuló tematikák, nők a színházban, színészmesterség-dramaturgia- teatrológia. A szerkesztőség nyitott bármilyen javaslatra, mint elhangzott, várják színművészek, rendezők írásait. A lapszámbemutatót beszélgetés, számos felszólalás is színesítette. A szervezők kérésére a közönség sorai között ülő Bonczidai Dezső bábszínész mesélt a csecsemőszínházról, amely kísérleti színházi forma, kötetlen előadás, leginkább olyan, mint egy játszóház, amelynek keretében igencsak szabadnak érezhetik magukat a gyerekek és a színészek egyaránt. Az Ariel Színház már a 28. ilyen jellegű előadásánál tart, a gyerekek nagyon szeretik, hamar megszokják a kialakított teret, és mindenre a felfedezés örömével reagálnak. Ugyancsak a közönség sorai között ült Lazsádi Csilla, a BBTE marosvásárhelyi, Pszichológia és Neveléstudományok Karának óraadó tanára, aki egy olyan, színházi szakemberek és pszichoterapeuták által angol nyelven szerzett, rituális színházról szóló könyvről írt recenziót, amely az alkalmazott színháznak nagyon sok példáját mutatja meg. Mindezzel kapcsolatosan elmondta, a cél a színház, a pedagógia és a pszichológia közelítése, hiszen a drámapedagógia és a pszichodráma egyaránt terápiás folyamat: az egyiknél a megírt drámák, mítoszok szereplőinek segítségével jutnak el önmagukhoz, a másiknál pedig egymás életét játsszák el a résztvevők. Mindez a kifejezési eszközöket, lehetőségeket is bővíti, hiszen sok gyerek csak azért marad önmagába zártan, mert nem értjük a nyelvet, amelyen kommunikálni lehetne vele. És a gyerekek nagyon érzik a dráma nyelvét – hallottuk az igencsak érdekes szerda esti lapszámbemutatón. A folyóirat Marosvásárhelyen a Gutenberg könyvesboltban kapható, illetve a www.jatekter.ro címen megrendelhető. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2016. február 16.Országos versmondó és népdaléneklő versenyAz unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2016. február 12-14. között közel száz résztvevővel Kolozsváron szervezte meg a XIX. ODFIE versmondó és népdaléneklő versenyt. A rendezvény helyszínéül a János Zsigmond Unitárius Kollégium szolgált. A péntek délutáni beiratkozást követően beszélgetős műsorra került sor Mesterek társaságában címmel. Meghívottaink voltak László Noémi költő, Kocsis Tünde rendező és Bárdos Réka népdalénekes. A moderátor Rácz Norbert Zsolt kolozsvári unitárius lelkész volt. Később a fiatalok műhelymunkán vehettek részt, a népdalosok Bárdos Rékával, a versmondók pedig Kocsis Tündével. Vacsora után táncházra került sor, amit Nagy Vanda és Császár Szabolcs, a Duruzsló néptáncegyüttes oktatói vezettek. A tulajdonképpeni verseny szombat délelőtt kezdődött egy alkalmi áhítat után, melyet Benczédi Zsófia elsőéves teológiai hallgató tartott. Az idei versenyre 35 fiatal jelentkezett Erdély különböző településeiről: Homoródszentpéter, Homoródalmás, Kisbacon, Olasztelek, Gyergyószentmiklós, Szentháromság, Székelyszáldobos, Vargyas, Oklánd, Kolozsvár, Magyarandrásfalva, Marosvásárhely, Nagyajta, Székelykeresztúr, Szentábrahám, Kissolymos, Ürmös, Köpec, Barót, Korond, Gagy, Gyepes és Székelyszenterzsébet. A versenyen felváltva a népdalos és versmondó kategória jelöltjei léptek fel. A versenyt színesítették korábbi dobogósok fellépései: Dénes Erzsébet énekelt, hegedűn Palkó Zalán Koppány kísérte, szintén énekelt Ilkei Loránd. A LángÓl zenekar megzenésített verseivel hangolódhattunk még inkább a rendezvényre. Ebéd után a Zurboló néptáncegyüttes lépett a színpadra, a talpalávalót a Harmadik Zenekar húzta. Ezt követően a gálaműsor keretén belül Fekete Hunor népdalelőadását, majd a bírálóbizottság tagjai közül Timaru Carina esti énekét hallgathattuk meg, amit a díjak kiosztása követett. Vacsora után a Bemugri, azaz a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium színjátszó csoportja adta elő a VÉR-TEST-VÉR című előadását. Gitáresttel zárult a verseny napja. A versmondó verseny első díját Sánta Orsolya (Kolozsvár) érdemelte ki. A dobogó második lépcsőfokára Isztojka Máté (a Berde Mózes Unitárius Gimnázium képviseletében) lépett, a harmadik díjat pedig Nagy Norbert (Marosvásárhely) érdemelte ki. Különdíjban részesültek: Vincze Csenge (Kolozsvár), Farkas Anna (Kolozsvár). Bátorító díjjal térhetett haza Hajas Vince (Homoródalmás). A háromszék- felsőfehéri egyházkör különdíjait Tatár Ágnes Tekla (Ürmös) és Ilkei Klementina Imelda (Barót) vihették haza, Szőcs Boróka (Marosvásárhely), valamint Csibi Kriszta (Marosvásárhely) pedig a Magyar Ifjúsági Tanács díjait, utóbbi a közönségdíjat is kiérdemelte. A népdaléneklő versenyen a bírálóbizottság első díját Sükei Katalin (Olasztelek) nyerte. A második helyezést Ilkei Árpád (Vargyas) kapta meg. A harmadik díjat Balázs Helga (Gyergyószentmiklós) vitte haza. Különdíjat kapott: Lakatos Ágnes (Kisbacon). Népdal kategóriában a háromszék- felsőfehéri egyházkör különdíját a nagyajtai Fekete Kincső (Nagyajta) érdemelte ki, a közönség kedvence pedig Sükei Katalin (Olasztelek) lett. Vasárnap a kolozsvár-belvárosi unitárius templomban Jobbágy Júlia segédlelkész alkalmi szolgálatával zárult a rendezvény, amelynek a támogatója a Bethlen Gábor Alap. Az ODFIE elnöksége. Népújság (Marosvásárhely) 2016. május 11.Alkotói ösztöndíjak 2016Zsúfolásig megtelt tegnap délután a sétatéri Kaszinó az Alkotói Ösztöndíjak 2016-os gáláján. Az RMDSZ megbízásából a Communitas Alapítvány 2003 óta díjazza a legtehetségesebb hazai fiatal magyar művészeket, akiket Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke méltatott. A díjazottak: film és televízió – Bács Ildikó, Gál László, Kocsis Tünde, Lőrincz Lóránd Sándor, Péter Anna, Sáji Róbert; irodalom – Adorjáni Anna, Demeter Zsuzsanna, Gothár Tamás, Kulcsár Árpád, Lovassy Cseh Tamás, Simon Emőke, Tamás Kincső, Varga Borbála, Varga László Edgár; színházművészet – Balla Szabolcs, Botos Bálint, Imecs-Magdó Levente, Jerovszky Tímea, Kónya Ütő Bence, Köllő Csongor, Moldován Blanka Boglárka, Nagy Botond, Orbán Levente; vizuális művészetek – Adorjáni Márta, Betuker István, Gábor Barna, Kékedi Ronáld, Kolozsi Erik, Kopacz László, Ördög-Gyárfás Ágota, Szász Zsolt, Török Réka; zeneművészet – Bagossy Norbert, Bordos Nagy Eszter Csilla, Darabont Örs, Demeter Vincze András, Harmadik Zenekar, Hermann Szabolcs, Iszlai Renáta, Szép András, Szőcs Géza Márton. Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 20.Színházi különóra idén ősszel isAz új évadban is jelentkezik a Kolozsvári Állami Magyar Színház ESziK vagy isszák? elnevezésű oktatási programja, amelynek célja szociálisan érzékeny színházszeretőkké és -értőkké nevelni az érdeklődőket. Az előadásokhoz kapcsolódó foglalkozások segítik a nézőket felkészülni a színházi előadásokra, ugyanakkor a színházi élmény feldolgozásában is közrejátszanak. Az ősz folyamán két csomagot kínálnak a szervezők. Hagyod magad megérinteni? – ezt a kérdést teszik fel a középiskolás diákoknak szánt csomagban, a foglalkozások – Kocsis Tünde rendező, drámapedagógus és László Éva pszichológus vezetésével – a Hedda Gabler és A mélyben című előadások révén járják körül a felmerülő témákat. Jelentkezési határidő: október 1-je. Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 16.„Aki megtöri a diót, talál benne finomat”INTERJÚ – Kocsis Tünde drámapedagógus a színházoktatásról, bibliodrámáról és arról, hogy nem kell félteni a fiatalokat. – Már harmadik alkalommal, illetve évadban szervezi meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház az ESziK vagy isszák? elnevezésű projektet, amelynek keretében különböző korosztályba tartozó csoportoknak tartanak színházi különórákat. Miben tér el az aktuális kiadás a korábbiaktól? – Úgy döntöttünk, hogy ezúttal középiskolásokat, egész osztályközösségeket szólítunk meg, mivel a korábbi alkalmakkor nehezen tudtuk mozgósítani ezt a korosztályt azokon a fórumokon, amelyeken meghirdettük. Próbáljuk ugyanakkor sajátos formában megvalósítani a tevékenységet, mégpedig az osztályfőnöki órákkal összhangban. Vannak osztályfőnökök, akik nem tudják, esetleg nem akarják tartalmasan kitölteni ezt a tanórát, holott az oktatási minisztérium számos, a középiskolásokat érintő témát javasol, amelyet különböző módon ki lehet bontani a diákokkal. Persze a projekt nemcsak nekik szól, hanem azoknak a pedagógusoknak is, akik fontosnak tartják, hogy diákjaik a színház világából is gazdagodjanak. Az ajánlott témák átnézése után – sorra vettük a kolozsvári színház előadásait, és felkínáljuk az osztályfőnököknek a lehetőséget, hogy egy-egy ilyen tanórát ezzel a tevékenységgel töltsenek ki. Sok múlik a pedagógusokon, hiszen ők kezdeményezik a projektet a szülők és a tanulók számára. A szülők úgy jönnek a képbe, hogy a színházi különóracsomaghoz ugyan kedvezményesen lehet hozzájutni, hiszen a tevékenységekért nem kell fizetni, de a színházi előadás jegyét ki kell váltaniuk a résztvevőknek. A foglalkozás szerkezete egyébként nem változott: egy felkészítővel kezdünk, majd megnézzük az előadást, és tartunk egy feldolgozó találkozót – mindezt a közösen kiválasztott téma mentén. Kocsis Tünde 1983-ban született Marosvásárhelyen, az Unirea Főgimnáziumban érettségizett. Elvégezte a kolozsváriBabeş–Bolyai Tudományegyetem néprajz–magyar nyelv és irodalom szakát, 2010-ben a vásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendezői szakán is oklevelet szerzett. Drámapedagógusi és bibliodráma-vezetői képesítéssel is rendelkezik. 2016 elejétől a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatának irodalmi titkára, 2015-től pedig drámapedagógusi tevékenységeket vezet a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Magyartanárként is dolgozott, bibliodráma-csoportokat vezetett, 2010-ben pedig ŐszinTe versszínház néven alapított társulatot. Írásokat közölt a Korunk, a Művelődés, a Székelyföld és a Látó folyóiratban, recenziókat és kritikákat írt a Játéktérnek, illetve fesztiválriportot az Art Limes művészeti lapnak. – Mekkora az érdeklődés a diákok részéről? – A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium és a Báthory István Gimnázium volt nagyon nyitott, de amikor a korábbi évadokban gyerekekkel is foglalkoztunk, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumból érkeztek a legtöbben. Változó, hogy éppen kik érdeklődnek. A pedagógusok mozgósítóereje azért is fontos, mert a legutolsó projekt során például csak olyan középiskolások jelentkeztek, akik a korábbi években már részt vettek a tevékenységben. Ezért gondoltuk úgy, hogy most egész osztályközösségeket szólítunk meg (a programot a napokban hirdette meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház – szerk. megj.), így nem teljesen önkéntes alapon működik, hanem mondjuk választhatóan kötelező színezetet kap. Vagyis ha a csapat többsége igent mond, mindenkinek jönnie kell, ami azért is jó, mert így olyanok is eljutnak színházba, akik számára ez a világ még idegen. – Hogyan zajlanak ezek a foglalkozások? – Sok technikát vegyítek, összeadódnak az évek során szerzett képzettségeim, és mindig próbálok alkalmazkodni az előadáshoz, az adott korosztályhoz és a közösen meghatározott témához. Különféle drámapedagógiai eszközöket variálok, néha önismereti irányba is elkanyarodunk, de nem merülünk el túlságosan, mert egyszerűen nincs hozzá elég idő. A másfél óra csak annyira elég, hogy – jó hangulatban – megnyíljunk egymás felé, egy téma kapcsán játsszunk és beszélgessünk. Az már nem annyira rajtam és a kollégáimon múlik, hogy egyesek a játék élményével, mások a kibontott témával kapcsolatban vagy az előadást érintő gondolatok némelyikével maradnak, esetleg saját magukkal kapcsolatban fogalmaznak meg valamit. Mi inkább a keretét biztosítjuk annak, hogy ki-ki a saját módján közelítse meg a témát, és a saját nyelvén bontsa ki a látott színházi előadást. Ha van is a beszélgetéseknek önismereti jellege, csak akkora mértékben, amennyire a résztvevők belemennek. A felkészítőkön, amiket én vezetek, inkább a játék a fontos, majd erről a közös játékról beszélünk – arról, hogy mi történt, hogy érezték magukat, mit gondolnak, miért történt valami úgy, ahogy. A résztvevők összefüggéseket, magyarázatokat keresnek saját megnyilvánulásaikra, és saját élethelyzeteket hoznak kapcsolatba a témával. Előfordul az is, hogy egymásra reagálnak, visszajeleznek, de én inkább azt szeretem, amikor közösen játszanak ugyan, de mindenki csak a saját dolgaira reflektál. Így amikor reagálunk a történtekre, látottakra, akkor senki sem okosabb a másiknál, és ami elhangzik, az az illető személy önmagára érvényes és hiteles véleménye. Ezért van, illetve lehet önismereti hozadéka is ennek a tevékenységnek. – Mennyire nyitottak a középiskolások az ilyen közös színházi foglalkozásokon? – Rendkívül nyitottak, de őszintén szólva nincs olyan korosztály, amellyel ne lehetne jól dolgozni. A kisgyerekekkel olyan szempontból nehezebb, hogy az energiájukat úgy kell irányítani, a játékokat úgy kell beosztani, hogy mozgósítva is legyenek, de amikor leülünk beszélgetni, akkor már ne pörögjenek, és legyen türelmük figyelmesen meghallgatni egymást. Tanulják meg, hogy a társakkal nemcsak versengeni lehet, hanem mindenkitől lehet valamit tanulni is, vagy rácsodálkozni egyik ismert kollégára, hogy egy szokatlan helyzetben milyen érdekesen reagált. Nekem inkább ez jelent nehézséget, megtalálni az elemi iskolások és a még kisebbek dinamikáját. Most egyébként a Légy jó mindhalálig című előadás kapcsán ennek a korosztálynak is hirdetünk foglalkozást. A kisgyerekekkel minimális mértékben kanyarodunk az önismeret felé, számukra főként a játék és az élmény a fontos. De arra azért törekszünk, hogy próbáljanak meg kicsit tudatosabban tekinteni egy előadásra. Ez mondjuk, a felnőttek esetében is igaz, hiszen hajlamosak vagyunk megnézni a produkciót, és nyomban el is engedni. Pedig nem kell sok erőfeszítés ahhoz, hogy egy, akár számunkra nem tetsző előadásnak pozitív hozadéka legyen. Melyek azok a jelenetek, szereplők, amelyek és akik nagyobb hatással voltak rám, vagy amiket ki nem állhattam, milyen típusú üzeneteket találtam, miért pont ezek jutnak el hozzám? − és így tovább, rengeteg kérdést tehetünk fel magunknak. Ez a kisgyerekek számára még túl sok, de bennük is el lehet indítani valamilyen nézőtudatosító „folyamatocskákat”, illetve már az is eredmény, ha meg tudják fogalmazni a véleményüket, tudnak érvelni mellette. – Ezek a foglalkozások, noha most valamilyen szinten kapcsolódnak az oktatási rendszerhez, nem működnek intézményesített formában, és talán nincs is esély arra, hogy ez egyhamar változni fog, hogy a színházi nevelésnek valahogyan teret engednek a tantervben. – Nagyon sajnálom, hogy a közoktatás nem ad intézményesített keretet, nem honorálja az ilyen típusú foglalkozásokat. Holott nagy szükség lenne rá. Például úgy tudom, hogy a színművész szakos hallgatók pedagógusi képzettséget is szerezhetnek, tehát azok a végzett fiatalok, akik nem kapnak állást egy színházban, tudnának drámaórákat tartani, előadásokat létrehozni a tanulókkal. Tudom, hogy vannak olyanok, akik ezt szívesen végeznék, de nincs kitalálva ennek a formája, nem lehet alaposan megszervezni. Én is a tanügyben kezdtem ezt a fajta tevékenységet, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban Solymosi Zsolt aligazgató kérésére a diákokkal megrendeztük előbb Háy János A Gézagyerek című drámáját, majd egy kortárs lengyel drámát vittünk színre, ezért viszont a szülők fizettek. Megvolna ennek a törvényes módja is, de annyira bonyolult és meg nem fizetett, hogy annak, aki hivatásszerűen csinálná, nem éri meg. Mindez azért van, mert az ilyen jellegű oktatásnak nincs meg a státusa, és az is nehézséget jelent, hogy ugyanazoknak a kritériumoknak kellene megfelelni, mint egy hagyományos tantárgy esetében, például egy padokkal túlzsúfolt osztályteremben egy személynek 30 diákkal kellene dolgoznia ötven percen keresztül. Ez így nem működik, legalábbis az én elképzeléseim szerint. Holott úgy érzem, óriási igény lenne erre a diákok részéről, mert egész személyiségüket mozgósítja ez, a hagyományos iskolaitól eltérő tevékenység, amely, mivel egyfajta kreatív tanulás, kiegészíthetné a jelenlegi minimális művészeti oktatást. Mindez nem is föltétlenül egy előadás létrehozásáról szól. Sokkal fontosabb a közös, felszabadult játék és annak a tudata, hogy ezen a helyen mindenki egyenlő mértékben kap lehetőséget saját véleménye megfogalmazására. Ezek a foglalkozások nagyon sokrétűen fejleszthetik az embert, például az érzékelést, az expresszív kifejezésmódokat, a mozgáskoordinációt vagy az egymásra figyelést. A színházi oktatás ugyanakkor sok mindenhez köthető, kiindulhatunk irodalmi művekből, konkrét személyekből, filmekből, majdnem bármiből, és a legkeményebb témákat is megközelíthetjük. – Mit gondolsz, valós az előítélet, miszerint a fiatalokat ma már nem vonzza a színház, csak a mozgókép képes lekötni őket? – Úgy gondolom, hogy a fiatalokat nem kell félteni, nincs velük semmi különösebb probléma, pontosabban a helyükben mi sem lennénk ügyesebbek, jobbak. Adekvátan reagálnak a mai kor kihívásaira és problémáira. Aki pedig megérzi, megtapasztalja a színház – nem akarom azt mondani, hogy katartikus erejét, mert az túl nagy szó, de – lényegét, azt hogy a színpadon is rólunk, akár az egész emberiségről vagy személyesen róla van szó, az előbb-utóbb visszatér. Inkább az a lényeges, hogy egy előadás, lehetőleg az első, amivel a színházban találkoznak, megfogja őket, ezért tartom nagyon fontosnak a jó gyerekelőadásokat. Nekem is életem egyik legelső színházi élménye tizenhárom évesen egy Légy jó mindhalálig előadás volt Marosvásárhelyen, emlékszem, sírva rohantam haza, hogy milyen kegyetlen és szép az élet. Nehezen lehet kiszámítani, hogy egy gyerek mennyire nyitott vagy érett egy-egy színházi előadásra, de ha a szülők vagy a pedagógusok évente egyszer-kétszer elhozzák őket, nagy valószínűség szerint középiskolásként, majd felnőttként vissza fognak térni. – A térségben azért elég hiánycikknek számítanak a gyermek- és ifjúsági előadások. – Valóban, Kolozsváron nagyon sok felnőtteknek szánt, kemény tartalmú előadást rendeznek, viszont ezek az alkalmak pont azt teszik lehetővé, hogy beszéljünk a felvetett nehéz témákról, és feldolgozzuk ezeket. A kimondottan gyermekeknek, illetve fiataloknak szánt produkciók terén nagy űr van, mint ahogy a musicalek szempontjából is, de most éppen úgy látom, hogy mind a kolozsvári opera, mind a színház évente legalább egy-két produkció erejéig kezdi komolyan venni ezt a korosztályt is. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy egy tizenegyedikes, tizenkettedikes fiatal már olyan szinten van, hogy a legdurvább tartalmakat is be tudja olyan mértékben fogadni, hogy ne legyen rá veszélyes. – Tehát a szülőknek, pedagógusoknak nem kell félteniük a tinédzsereket a komolyabb tartalmaktól? – Már az interneten is ugyanilyen vagy még durvább tartalmak jönnek szembe velük, gondoljunk csak az aleppói harcokkal kapcsolatos megosztásokra. Csak kinyitjuk a szemünket, és már áradnak felénk a borzasztó képek, az pedig a realitás. A színház ugyan a való életből táplálkozik, de azért fikcióról beszélünk. Úgyhogy én nem féltem őket a színháztól ebből a szempontból. Aki megtöri a diót, talál benne finomat és táplálót. Én különben is inkább vagyok híve annak, hogy beszéljünk komoly dolgokról, aztán kacagjunk, minthogy rózsaszín felhőket eregessünk. De nem a komédiák ellen beszélek, a jó kortárs komédia is hiánycikk, egy pár kivételtől eltekintve. Lenne igény arra is, hogy komoly drámákat komédiaként vigyenek színre, Csehov- vagy Ionesco-darabokat például. A remek rendezők mind a mai napig a kemény drámákat is humorosan tálalják. – Mi a helyzet a bábszínházzal? Lassan egy éve dolgozol a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatának irodalmi titkáraként, tapasztalataid szerint van igény az ilyen előadástípusra? – A bábszínház fontos lépcsője és módja a nevelésnek mind esztétikai, mind a nézővé válás szempontjából. Igény is van rá, de a szülők nagyon megválogatják, hogy hová viszik gyermekeiket, a kincses városban pedig rengeteg lehetőség, alternatíva adott. A 2016-os év folyamán a magyar tagozat fele lecserélődött, új világosító, hangosító, díszletmunkások, közönségszervező és tagozatvezető, valamint két új színész került a csapatba, és én is tavaly januártól vagyok bábszínházas. Úgyhogy most egy jó, friss, lelkes csapat dolgozik, igyekszünk építkezni, pályázati forrásokra is támaszkodni, frissíteni mind arculati, mind tartalmi szempontból. Nekem is vannak terveim és persze kötelezettségeim, például egy félszobányi archívum vár arra, hogy valaki lajstromolja, rendszerezze, digitalizálja. Nagyon szeretném látni azt is, hogy a bábszínházi kritikaírás beindul Erdélyben, ennek érdekében lépéseket is tettünk, és azon vagyunk, hogy egyre több gyermek- és bábelőadásról szülessenek írások. Fontos, hogy némiképp rálátást nyerjünk arra, hogy a különböző helyszíneken, Erdély-szerte milyenek a mai bábszínházi előadások. – Erdélyben és a Partiumban hol működik magyar bábszínház? – Nagyváradon ott van a Lilliput Társulat, Temesváron a színház keretében működik egy külön bábszínházi csapat, Marosvásárhelyen működik az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Sepsiszentgyörgyön pedig a Cimborák Bábszínház. Emellett rengeteg magántársulat van, például Gyergyószentmiklóson, Szatmárnémetiben, de Kolozsváron is legalább 4–5 magyar magánbábos alkot rendszeresen, ezek általában egy-két személyes társulatok. Ők többnyire turnéznak, kiszemelnek egy szórványvidéket, megszervezik, körbejárják a településeket. Magánemberként nagyon örülök annak, hogy léteznek, hisz a konkurencia a minőség javára válik, és a bábszínházi paletta is színesebb a sokféle stílusnak és játékmódnak köszönhetően. – Foglalkoztál versszínházzal is, rövid videókat rendeztél, ez a projekt hogy áll most? És pontosan hogyan kell elképzelni egy ilyen produkciót? – A koncepció az, hogy valaki mond egy verset, de a néző nem az előadót látja – az a klasszikus versfilm –, hanem asszociatív képeket, amelyek kapcsolódnak az elmondottakhoz, de nem ábrázolják azt. Inkább hangulatokat jelenítünk meg, de az is megtörténik, hogy ellenpontozunk. Adott például egy nagyon szerelmes vers, közben a képeken húst vágnak és potyolnak. A néző elgondolkodhat azon, hogy mi is tulajdonképpen egy kapcsolat, milyen más, árnyékoltabb vetületei vannak a szerelemnek. Az értelmezési sík tágul, teljesebb lesz a kép. A csapattal, amely különböző végzettségű versmondó fiatalokból, verskedvelő színisekből, illetve színészekből áll, eddig 12-13 alkotást hoztunk össze. Sajnos nincs időnk rendszeresen foglalkozni ezzel, mindenkinek sok munkája, családja, akár gyerekei vannak. Az elején egyébként sokat hibáztunk: vagy nagyon konkrétan ábrázoltuk a verset, vagy túlságosan eltávolodtunk attól. De lassan megtaláltuk a hangunkat. A produkciók többsége egyelőre nem nyilvános, mert terveztük, hogy elküldjük ilyen-olyan fesztiválokra, de azt tapasztaltuk, hogy a szervezők nem igazán tudják hova tenni ezeket a két-három perces felvételeket. Tartottunk viszont egy versfilmes estet Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban, és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, nemcsak pozitív, hanem építő kritikát is. Egy tanárnő azt is megjegyezte, jó lenne eljuttatni pedagógusokhoz ezeket a felvételeket, hogy lássák: így is meg lehet közelíteni az irodalmat. Az egyik legközelebbi tervünk tehát az, hogy a videókat feltöltsük az internetre, és oktatási fórumokon jelezzük a tanároknak, hogy létezik ilyesmi, illetve nyitottak vagyunk, mi, név szerint az ŐszinTE versszínház többféle együttműködésre is. Az elmúlt hetekben egy versszínházi előadás terve is megfogant bennem, amelyet a Puckban rendeznék a bábszínházi csapat egy kis részével és néhány versszínházas alkotótársammal. Igazi kihívás ezt megvalósítani, számomra mindenképp az év nagy kalandja, tapasztalatszerzési lehetőség lesz. – Rendkívül szerteágazó tevékenységekbe vágsz bele, vezettél például bibliodrámacsoportokat is. Ezt ugyancsak időhiány miatt kellett abbahagyni? – A bibliodráma iszonyúan izgalmas tevékenység, mert mindig nagyon sokat tanulok belőle. Szeretnék visszakanyarodni hozzá, mert hiányzik. A bibliodráma valóban az önismeretről szól, arról, hogy a rohanó vagy sodródó felnőtt megáll, ismerkedik, játszik, elengedi magát, majd rálát éppen aktuális, akár problematikus élethelyzetére. Végül megkeresi magában azt, amire szüksége van, vagy tudatosítja vágyait, erősségeit, és egy csoport teljes bizalmától, a közös élményektől, visszajelzésektől megerősödve zárja a tevékenységsorozatot. Sajnos több akadálya is van annak, hogy bibliodráma-csoportot vezessek: egyrészt iszonyú nehéz a szervezés, nem könnyű tíz-tizenöt felnőttet találni, akik vállalják, hogy 60–70–80 órán keresztül – több találkozásra leosztva – erre szánják az idejüket, energiájukat, figyelmüket. Az utóbbi években azért sem voltak ilyen csoportjaim, mert kisgyerekeim vannak, a bibliodrámás foglalkozásra pedig becsületesen fel kell készülni. Egy csoportot általában ketten vezetünk, de számos kollégám távol él, sokan Háromszéken, még a Kolozsváron élő társaimmal is nehéz megszervezni a rendszeres együttműködést. Nem mindegy az sem, hogy ki a partner, a vezetőknek egymásra kell hangolódniuk, és a tevékenység után őszintén kell beszélniük a tapasztalataikról. A bibliodráma kicsit színház, kicsit hit, illetve a hit megélése. Bibliai történeteket játsszunk el, elevenítünk meg, majd ezekről beszélünk. Csoportos önismereti módszer, de nem pszichodráma, nem a résztvevők életét vázoljuk fel dramatikus módszerekkel, hanem történeteket, élethelyzeteket kínálunk, amelyben megtalálhatják saját magukat. Nyugaton eléggé elterjedt módszer, Németországból indult, de Erdélyben egyelőre nagyon kevesen vagyunk, akik vezethetünk ilyen csoportot. A kiképzettek közül kevesen aktívak, és ez nem elég, hogy széles körben ismert legyen. Előítéletekkel is szembesülünk – ezek persze nem rossz szándékúak, csak sokan nem tudják, nincs is honnan tudniuk, hogy miről van szó, mit fed például az a kifejezés, hogy bibliodráma. Ha megtudják, hogy a Biblia is fontos szerepet kap benne, akkor azt hihetik, biztos ez valamelyik egyház programja, amely téríteni akar. Holott erről nincs szó, a foglalkozás teljesen ökumenikus, mindenki a saját elképzeléseit és hitét viszi bele a történetekbe, soha nem vitázunk teológiai, filozófiai kérdésekről, mindössze élethelyzetek és személyek közti kapcsolatok elevenednek meg, és bár mindig felvezetése és kerete van a játékoknak, ezek során bármi megtörténhet. Kőrössy Andrea Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 20.Évindító Játszó.tér szombatonAz Életfa Családsegítő Egyesület által kezdeményezett Én is szeretnék játszani! közösségi projekt január 21-én, szombaton 11 órakor újabb Játszó.teret szervez, ezúttal is a Tranzit ház (Malom/Bariţiu utca 16. szám) nagytermében. 11 órákor Kocsis Tünde drámapedagógus ismerkedős, évtervezős játékai kerülnek terítékre; majd egy nagy mesemaratonnal folytatják a Játszó.teret, amelyre várják mindenki kedvenc meséjét. A Mindenke és a varázsdoboz című családoknak szóló előadás is a szombati program része, de ott lesz Boda Erika is, akivel kézimunkázni lehet majd; Makkai Deme Rozitól pedig a körmönfonás fortélyait lehet ellesni. Emellett lehet szabadon társasjátékozni és zsonglőrtányérozni. Mindenkit várnak egy kis játékra a szervezők az újesztendőben is! Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 21.Megvannak a Versünnep fesztivál erdélyi továbbjutóiJeles költők alkotásait szólaltatták meg az előadók a Versünnep fesztivál 2017-os erdélyi elődöntőjén a hét végén, a rendezvénynek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház adott otthont. Mondott vers kategóriában Illés Alexa, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatója (képünkön) és Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatója; megzenésített vers kategóriában dr. Incze G. Katalin zeneszerző, a dalok szerzője, Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, előadó; valamint Szép András zongorista, a dalok társszerzője jutott tovább. A megfilmesített vers kategóriában Kocsis Tünde kolozsvári rendező képviseli Erdélyt a versünnep fesztivál – 2017 döntőjében április 9-én Budapesten a Nemzeti Színházban. Ebben az évben Arany János születésének 200. és halálának 135. évfordulója, Ady Endre születésének 140. évfordulója, valamint Kassák Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulója tiszteletére – vers- és prózamondás, énekelt vers vagy versmegzenésítés és képző-, és/vagy filmművészeti alkotás kategóriákban hirdették meg a fesztivált. A fellépők teljesítményét az előző évhez hasonlóan Kilyén Ilka, Tompa Klára és Bokor Barna, a vásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészei értékelték. A műsorvezető Gecse Ramóna színművésznő volt. A Versünnep fesztivál tizenkét éve indult útjára azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a magyar nyelven született irodalmi alkotásokra és népszerűsítse a művészi versmondást, mely képes minden magyar anyanyelvű embert összekapcsolni téren és időn keresztül egyaránt – olvasható a rendezvénysorozat honlapján. A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon rendezi a fesztivált, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Művészeti Akadémia is támogatja. Krónika (Kolozsvár) 2017. március 30.Fiatalos lendületet vett a kolozsvári bábszínház magyar tagozata„Ki kell hozni a színházat a sikátorból, életre kell kelteni” – véli a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatának vezetője, Sarvadi Paul, aki rengeteg tervvel, újító ötlettel vágott bele a decemberben vállalt feladatba. Interjúnkban ezekből adott ízelítőt, de egyebek mellett szóba került a gyermekekkel szembeni felelősség is, valamint a bolognai rendszer hatása a művészetoktatásra. - Kőszínház PR-felelőse voltál, kipróbáltad magad rendezőként, a nagykárolyi SPOT Fesztivál kezdeményezője vagy. Hogy illeszkedik ezek mellé a bábszínház? - A bábszínház is színház, néha azt gondolom, hogy még inkább színház. Csodás világ. Különleges hely, vannak specifikus vonásai, különböznek az előadások időpontjai, más a létrehozási folyamat, a színészi és a rendezői munka, de az adminisztratív keret ugyanolyan, mint egy állami színházé. A művészi elvárások pedig nem egy intézmény jellegétől kellene függjenek. Minden eddigi tapasztalatom sokat segít nekem a jelen helyzetben. Sok mindent megtanultam a kőszínházi bonyolult rendszerről, ezért számomra nem annyira nehéz a Puckban nap mint nap dolgozni. A SPOT Fesztivál (Színházi Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja) célja kapcsolatot teremteni a romániai és a szomszédos országok színházi iskoláinak hallgatói között. A színházi előadások mellett közösségi programokat, műhelymunkákat is szerveznek évente a nagykárolyi fesztiválon. A SPOT bizonyos szempontból nagyon hasonlít elveiben ahhoz, aminek itt kell történni a bábszínházban, csak a korosztályok különböznek. Ott a diákokkal, a színház belső utánpótlásával foglalkozunk, itt pedig a gyerekekkel, akik a jövő nézői, alkotói lesznek. Úgyhogy nem látok ebben nagy utat. A SPOT egy teljesen színháztalan környezetben született, teljesen ellenséges volt ott minden, de eltelt tíz év, és a fesztivál talpon maradt, fejlődött, tudatosan járta az előre meghatározott útját. Talán ezért érzem a Puck Bábszínházat egy óriási lehetőségnek, én mindig szerettem a kihívásokat. Lehet, hogy nem volt a legjobb helyzetben ez a színház. Mielőtt bármilyen kapcsolatom lett volna vele, elég furcsa dolgokat hallottam róla, de valójában ez sem számít. Ami igazán fontos, hogy közben éppen ez az, ami nagyon motiváló! Az, hogy jobbá, hasznosabbá, értékesebbé lehet tenni ezt az egészet. A Puck Bábszínház magyar tagozatának vezetése az a fajta szakmai és személyes kihívás, amit nem szabad kihagyni. Nagyon szeretném, ha újra sikeressé és szakmailag fontossá válna ez a színház, ha néhány év múlva megváltozna az emberek, a szakma, és a saját magunk felfogása az intézményről, aminek amúgy nagyon fontos szerepe van a kolozsvári közösség életében. Néha úgy érzem, hogy árvácska volt ez a színház, a szakma sem foglalkozott vele különösebben. Kolozsváron nincs kifejezetten báboktatás, ezért azok a fiatalok, akik itt végeztek, soha nem arról álmodoztak, hogy a Puck Bábszínházban dolgozzanak. Oda kellene felfejlődni, hogy a színészek mindent megtegyenek azért, hogy a Puckban játszhassanak. - Milyen konkrét ötleteket, terveket szeretnél megvalósítani a Puck Bábszínház életében? - Az első és legfontosabb az volt, hogy stabilizáljuk az intézményt, mert tavaly kilenc ember jött-ment, és ez nagyon rossz. Az irodákból mentek el, két tagozatvezetője volt tavaly a színháznak, technikai személyzet távozott, színészek mentek el. Ez egy csomó pluszmunkát jelent, helyettesíteni kell őket, újra kell venni olyan próbafolyamatokat, amelyeken már sokan rég túl vannak, és ez nagyon fárasztó. Most úgy néz ki, hogy a jelenlegi csapat két évig együtt tud maradni, de ez még mindig nagyon kevés, a színházban hét-tíz években kellene gondolkodni, ez az az időszak, amikor egy komoly koncepció megérik és beteljesedik. Emellett nincs egy koherens vizuális arculatunk, ezen is dolgozunk, próbálgatjuk a grafikusokat, folyamatosan megfogalmazzuk, majd újrafogalmazzuk az identitásunkat, szerepünket. Nagyon kevés előadása van a magyar tagozatnak, azon vagyunk, hogy sokkal több előadásunk legyen. Úgy néz ki, hogy idén hat-hét új előadásunk lesz, de ha ötöt sikerül megvalósítani a hétből, az is nagyon jó lesz. Most nagyon boldog vagyok, mert megnyertünk egy pályázatot a városházánál, a Váróterem Projekttel lesz egy közös előadásunk, amelyben nagyon sok gyerek fog részt venni. Egyelőre Az én élő mesém a munkacíme. Meghirdetünk majd egy meseíró versenyt az iskolákban, az összegyűlt mesék közül kiválogatjuk azokat, amelyek jóknak tűnnek, majd szövegkönyvet írunk, és abból fog születni a produkció. Szeretnénk, ha az előadás minden kolozsvári iskolába legalább egyszer eljutna, és ha a megyébe is sikerül elvinni két-három nagyobb városba, tökéletes lesz. Ez az év végéig kész kell legyen. Bukaresti és budapesti rendezőket hívtak meg A Pinocchio előbemutatója áprilisban lesz, Călin Mocanu, a Țăndărică színház igazgatója rendezi. A Szent László élete munkacímű előadást szeptemberre tervezzük Szentirmai László rendezésében, aki a budapesti főiskola bábtagozatának volt dékánhelyettese, a Magyar Bábjátékos Egyesület tiszteletbeli elnöke, szakmailag egy nagyon jól képzett rendező. Ugyanakkor a fiatal színészeinkkel készít egy előadást Rekita Rozália kollégánk. Ez egy beszédtechnikai műhelyként indult, de ha már naponta összegyűlnek, és dolgoznak, úgy gondoltuk, hogy legyen egy végállomása is, mutassuk be a közönségnek. Mivel Arany János-emlékév van, az ő verseivel dolgoznak. Van még egy meglepetés előadásunk, egy bűvészről fog szólni, amivel egy olyan bábtechnikát akarunk bevezetni, amit eddig még nem használtak Kolozsváron. Urmánczi Jenő is rendez majd egy előadást – ő készítette tavaly a Ha én lennék Mátyás Király című produkciót, ami nagyon sikeres volt –, illetve György László kollégánk is készül előadással, amelynek a munkafolyamata színházon kívül zajlik, de lehet, hogy társulunk majd, és átvesszük az előadást, amikor elkészül. Kocsis Tünde kolléganőnk is készít idén egy vers alapú produkciót. - Arról az ötletről is olvastam, hogy a marosvásárhelyi bábtagozatosoknak akartok fellépési lehetőséget biztosítani. Ez miben áll? - Ez azt jelenti, hogy április 10-én a másodéves bábosok be fogják mutatni az egyik vizsgaelőadásukat Kolozsváron. Szeretnénk, ha egy komoly együttműködésünk lenne a marosvásárhelyi egyetemmel, mert Erdélyben csak ott képeznek bábosokat. Kell gondolni a profi utánpótlásra. Kimozdítani a színházat a megszokott térből Van még egy nagy tervünk. Mi a központban vagyunk egy elég kicsi, 130 férőhelyes teremmel, és azt tapasztaltam, hogy vannak iskolák távol a központtól, amelyek a távolság miatt nem jönnek el az előadásainkra, így mi megyünk hozzájuk. Minden hónapban játszani fogunk a felújult monostori Dacia-moziban, a Györgyfalvi sportkomplexum egyik termében, a Mărăști negyedi moziban, illetve van még egy olyan együttműködésünk a Váróteremmel, hogy alkalmanként teret cserélünk egymás között. Remélem, hogy júniusig lefedünk minden lakótelepet, mert egy tíz-húszperces séta belefér a gyerekeknek, de a másfél-két órás utat már nem tudják megoldani. Az is hosszú távú tervünk, hogy a megyébe is sok helyre eljussunk – minket a megyei tanács tart fenn –, mert sok olyan gyermek van, aki talán soha életében nem volt bábszínházban. Felvettük a kapcsolatot a Kalandpark vezetőjével is, Szélyes Leventével, aki nagyon nyitott volt a megkeresésünkre, ha kitavaszodik, valószínűleg szervezünk ott műhelymunkákat, előadásokat. Folyamatban van az is, hogy összeírjuk a kolozsvári rendezvényeket, például el tudom képzelni, hogy a Jazz in the Park-on belül délben kiviszünk egy előadást. Egy kolozsvári könyvkiadóval is volt egy nagyon érdekes beszélgetésem, együtt tudnánk abban működni, hogy a kolozsvári meseszerzők alkotásait bemutassuk. Ezt ki kell használni, mert ritka az, hogy úgy dolgozhatsz egy bábelőadáson, hogy a szerző is részt vesz a munkafolyamatban. Emellett a kolozsvári magyar színházban van a gyerekmegőrző program, aminek az első részében foglalkozást tartanak a gyermekeknek, és azután játszunk mi egy előadást. Ezt az együttműködést nagyon fontosnak tartom. Nagyon szeretném, ha a gyerekek műhelymunkákban is részt vennének, hogy lássák, hogyan születik egy báb, hogyan jön létre egy bábelőadás. Ezt az áprilisi vakációban fogjuk kipróbálni. Egyrészt ez sokkal közelebb hozza őket a bábszínházhoz, másrészt pedig úgy gondolom, fontos a művészet felé is nevelni a gyermeket. Az, hogy a bábszínház bemutat egy előadást, nem meríti ki a nevelés fogalmát. Azt is szeretném, hogy soha ne haljanak ki ezek a bábszínház körüli szakmák. Ismersz valakit, aki szabadidejében bábokat készít? Na ugye. Megtriplázott nézőszám, új jegycsomagok Az idei év első három hónapjában megtripláztuk a nézőszámot a tavalyihoz képest – ezt az első sikerünknek szeretném elkönyvelni, Sipos Krisztina közönségszervezőnk elváráson felül teljesített. Indítunk két új jegycsomagot a nagycsaládosoknak, de lesz tizenöt százalékos cukrászda- és étterem-utalvány is, mert azt szeretném, ha a gyerekek nemcsak a bábelőadásnak örülnének, hanem annak is, hogy ebben a zajos életben eltöltenek egy pár órát anyuval, apuval előadás után. Szeretnénk gyerekkoncerteket is, de ezeket jól meg kell szervezni. Májusban megyünk fesztiválokra Budapestre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Aradra, november környékén pedig a váradi Fux Fesztiválra, és természetesen a SPOT-ra. Az Iskola másként hét programjába is beszálltunk. December ötödikén pedig Ildikó néni (Kovács Ildikó rendező – szerk. megj.) 90 éves lenne, ezt meg szeretnénk ünnepelni. Készülünk egy mini-könyvesbolt kialakítására az előcsarnokunkban, ahol reményeim szerint rövid időn belül miniatűr bábokat lehet vásárolni. A nagy koncepció az, hogy sokkal több legyen a Puck, mint egy szokványos bábszínház. Egy olyan hely, ahová a gyermek szívesen visszatér, még akkor is, ha ezért otthon hisztiznie kell. Optimálisan és felelősségteljesen kell bánnunk a költségvetésünkkel. Szeretnék workshopokat biztosítani a színészeknek, hogy kifogástalan legyen a teljesítményük. Rengeteg dolog van a fejemben, és be kell valljam: kell még egy kis idő, amíg rendszerezni és ütemezni fogom ezeket. De biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, bízhatok a csapatban. - A Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválját illetően lesznek változások? - Októberben lesz a fesztivál, bővülni fog. Javaslataim vannak előadásokra, amelyeket szakmailag jónak tartok, és abból a 8-9 címből remélem egy-kettő eljut ide. Többnyire külföldiek, van köztük magyarországi színház, ahol nagyon szép dolgok történnek, de vannak spanyol, francia művészek is a listámon. Nagyon fontos tudni, hogy a kolozsvári bábszínház magyar tagozata jelenleg arról híres, hogy kesztyűs bábokkal dolgozik, ami egy nagyon régi bábtechnika, de van még egy csomó minden – például árnyjáték, marionett –, amit nem használunk. Illene lassan fejlődni ezekben is. 2017-ben vagyunk, és a bábelőadásokban is elkezdték ezeket az új médiákat, vetítéseket, mindenféle modern dolgokat alkalmazni. Segít a szakmai fejlődésben, távol tart a betokosodástól, esélyt ad a kapcsolatteremtésre, nem utolsó sorban pedig egy ünnep, aminek akkor is örülnünk kell, ha néha sok munkával és stresszel jár. - Véleményed szerint hogyan kell a bábszínházban őszintén szólni a gyerekekhez? - Talán az első és legfontosabb, hogy szakmailag mindenki jól felkészüljön, így sok mindent el lehet kerülni. Azután oda kell figyelni a műsortervre, hogy mikor és mit játszik a színház, milyen alkotókkal dolgozunk és miért. Ámbár nagyon sok időt töltünk a színházban, mégis valahogy meg kell ismerni a gyermekek igényeit, fejlődnünk kell pedagógiai szempontból. Nagyon nagy a felelősségünk, mindannyiunknak meg kellene próbálni kiegyensúlyozottan élni. Példaképek kell legyünk minden bábszínházba látogató gyermek számára. Ezen mindenkinek, aki most a Puckban dolgozik, el kellene gondolkozni. Meg kell erősíteni azt a jót, amit a család vagy az oktatási rendszer ad a gyerekeknek, és pótolni azokat, amelyekben ezek hiányosak. Dolgozni kell töretlenül, és bízni abban, hogy igenis van értelme. Profik kell legyünk! - Azt érzem ki abból, amit mesélsz, hogy hosszú távra tervezed a bábszínházas jövődet. - Nincs értelme másképp belevágni, semmilyen szempontból nem éri meg, tisztességtelen volna. Nem egy olyan munka, ahol az ember degeszre keresi magát, és egy évig kibírja ha rossz is, vagy ha nem szereti, de legalább sok pénzt keres. Egy kicsit meg kell legyen bolondulva az ember, elhivatott kell legyen, hogy belevágjon. Nagyon sokan mondták, hogy ne jöjjek ide, mert rossz lesz. Közben fantasztikus embereket ismertem meg a kollégáimban, egyre jobb velük dolgozni, felfedezni őket emberileg és művészileg. Képzelj el például egy hatvan év körüli bácsit, aki nem pecázni vagy sörözni megy szombat reggel, hanem minden egyes szombaton bábozik a gyerekeknek. Ez olyan szép, nem? Nincsenek agyonsztárolva ezek az emberek, nem is nagyon ismerik őket. Ilyen szempontból is tiszteletre méltóak. Nagyon nehéz körülmények között dolgoztak éveken át. A mai napig a legkisebb fizetések a bábszínházakban vannak, annak ellenére is, hogy most megnőttek. Dolgozni kell, van mit csinálni. És van értelme, úgy gondolom. Annyi magyar gyereknek, amennyi van Kolozsváron, körülbelül háromezren vannak óvodától nyolcadikig. Fele annyit sem tudunk játszani, mint a román tagozat, ezt el kell fogadnunk. Ki kell hozni a színházat a sikátorból, egy kicsit életre kell kelteni, és nyitottak vagyunk bármilyen ötletekre, észrevételekre, nem akarunk elzárkózni. - A SPOT Fesztivált folytatni fogod? - El fogom dönteni hamarosan. Ha lesz, akkor teljesen más lesz. Tíz év alatt sok minden letisztult, és nagyon sok mindenben csalódtam is. A folyamatos kapcsolattartás a főiskolákkal elég sok mindenre rávilágított. Nincs túl sok értelme ugyanúgy folytatni a fesztivált, mint eddig. A koncepció afelé alakul a fejemben, hogy minél nyitottabb legyen a külföldi iskolák felé, hogy mindenki lássa, hogy hogyan oktatnak külföldön, mert úgy érzem, hogy itthon a dolgok megakadtak. Rosszat tett a színészképzésnek a bolognai rendszer A régi rendszerből való átállás a bolognaiba nagyon elrontotta a dolgokat. Ha valakinek fontos a színház, akkor most kéne segítse az egyetemeket. Kevés színház van, nincs ahol dolgozni, telik meg a piac, nehéz most a fiatal színészeknek. Ugyanannyi diák végez attól függetlenül, hogy hány munkahely szabadul fel. Tanár-generáció váltás is van, ez is gondokat okoz, hiszen a tapasztalathiány nagyon veszélyes a művészetoktatásban. Sajnos a bolognai rendszernek ez a legnagyobb hátránya, nem az van, mint például az újvidéki főiskolán, hogy egy évben felvesznek négy diákot, ha négy jó. Ha itt kilenc hely van, kilenc diákot vesznek fel. Lehet, hogy emiatt is fejlődnek folyamatosan a független társulatok. Inkább megszületnek, és túlélnek, kicsit sok számomra az, hogy fejlődnek. Nincs idejük rá, mert folyamatosan pályázatokat kell írni, vadászni kell a nézőket, technikával, PR-ral kell foglalkozni. Nem biztos, hogy ezek a társulatok így képzelték el, hogy fel voltak erre készülve. Legtöbbször azt érzem, hogy nem egy művészileg meghatározó irány. Ez – habár egyre több független megmozdulás van – valójában szomorú. Tasi Annabella maszol.ro 2017. április 11.Díjeső erdélyi művészeknek a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjébenErdélyi művészeket is díjaztak a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjén vasárnap: Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatója számos elismerést kapott, díjazták Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét, valamint Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatóját. Bajkó Edinának ítélték a fesztivál fődíját a Nemzeti Színházban megrendezett döntőn: Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását és 300 ezer forint jutalmat, ő vehette át a Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó 2 személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint 2 tiszteletjegy a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) április 19-ei Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – szintén a vásárhelyi hallgató nyerte el – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. „Előbb a pódiumműsor lehetőségét kaptam meg, aztán szerre-szerre a többi elismerést, még akkor sem hittem el, hogy a fődíjat is nekem ítélték. Nem először voltam versmondó versenyen, de még sosem nyertem" – mondta el lapunknak a kovásznai származású színészhallgató, aki András László Mikor van vége című versével nyerte el a szakmai zsűri tetszését. Bajkó Edina elmondta, mindig is nagyon szerette a verseket, szinte nincs is olyan nap, amikor ne olvasna költeményt, legyen az kortárs vagy klasszikus, nyilván nemcsak olvasni, mondani is szereti a verssorokat. A legjobb képző- és filmművészeti pályamunka nyertese Kocsis Tünde kolozsvári rendező, valamint Hári Hajna és Rapkay Teréz, akik 50-50 ezer forint pénzjutalmat kaptak. Kocsis Tünde a Krónikának elmondta, meglepődött, hogy a fesztivál a versfilm-kategóriával bővült, és úgy tűnik, a műfaj népszerűsítése még gyermekcipőban jár. A fiatal művész Háy János Csigák a triászból című költeményére készített versfilmet, amely immár két éve megtekinthető a Youtube videomegosztón. „Azt sem tudtam, hogy a díjátadón levetítik-e az alkotást, de úgy döntöttem, hogy elmegyek Pestre, a rendezvényre. Abból is látszott, hogy egyelőre nem nagyon tudják, mit kezdjenek ezzel a műfajjal, hogy a háromórás rendezvény legvégén egy mondatban említették meg a kategóriát, és le sem vetítették az alkotásokat. Úgy tűnik, mintha most fedezték volna fel a műfajt, ugyanakkor remélem, jövőre legalább egy versfilmet bemutatnak a döntőn. Annak mindenképpen örülök, hogy a jelek szerint a világ egyre nyitottabbá válik a hasonló alkotások iránt" – nyilatkozta Kocsis Tünde. A „megzenésített vers nyelvi megformálásért" 100 ezer forint pénzjutalmat kapott Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze. A színművész lapunk kérdésére kifejtette, bár a díjat neki ítélték oda, csak úgy lehet méltányos a rangos elismerés, hogy nem választható el alkotótársai, dr. Incze G. Katalin zeneszerző és Szép András zongorista, a két dalszerző munkájától, csak így érzi magukénak a díjat. Laczkó Vass Róbert kitért arra is, hogy a döntőn az Incze G. katalin által megzenésített Ady-verset, A márciusi naphoz című költeményt, Szép Andrással pedig Szálinger Balázs Számold meg a gazdag ember pénzét című versét adta elő. „Az Ady-vers intenzív töltetű, önkritikus, tipikus Ady-vers, amely rengeteg energiát sugároz, ezt adja vissza a megzenésített változat is. A Szálinger-vers szintén »férfivers«, viszont teljesen más húrokat pendít meg: a férfiról szól, akit elhagy gyermeke anyja. A verset portugál fado-dallamra zenésítettük meg" – fejtette ki a színművész. Kitért arra is, hogy bár a zsűrinek elismert zenészek is tagjai voltak, a különálló „zenés" kategória mintha egy kicsit elveszett volna abban a nagy közös kalapban, amelybe a fesztivál mindenik kategóriáját sorolták, holott egy megzenésített versnek teljesen más a jelrendszere, mint annak, amit zene nélkül adnak elő, hiszen a zeneszerző továbbgondolja a művet. A Magyar Írószövetség könyvcsomagját Illés Alexa, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatója vehette át. A vasárnapi döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért, az elődöntők márciusban zajlottak. A versenyzők mellett a rendezvényen fellépett Földes László „Hobo" előadóművész, dalszerző, Lovasi András dalszerző, énekes, Földes Eszter színművész, valamint a 2016. évi Versünnep Fesztivál diákseregszemléjének két győztese és két „szenior" versmondó, Gyulányi Eugénia és Szabó Ildikó. A Versünnep Fesztivál zsűrijének elnöke Márta István zeneszerző, tagja Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész volt. Kiss Judit, Szász Cs. Emese / Krónika (Kolozsvár) 2017. április 13.A világban erőszak van, a versben békeA kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix könyvesbolt 17. alkalommal szervezte meg az Atlantisz harangoz című országos versmondó vetélkedőt. A megmérettetést április 7-én tartották, központi gondolata a béke volt. Idén az ország tíz megyéjéből és húsz iskolájából 53 líceumi diák jelentkezett, végül 47-en mondták el a verseket. Mint minden alkalommal, a tematikát ezúttal is a rendezők határozták meg. A választás – nem véletlenül – a Béke van a szívemben címet viselte. A szervezők elsősorban azt szerették volna megragadni, hogy a világban körülöttünk zajló békétlen, olykor embertelen, erőszakos eseményekhez és értékválsághoz hogyan lehet úgy viszonyulni, hogy lelki békénkben önazonosak maradjunk. A versenyre ezúttal is két kategóriában – a 9–10. és a 11–12. osztályosok – jelentkezhettek a diákok. Kötelező versként Radnóti Miklós Himnusz a békéről című költeményével kellett készülni. A szabadon választott vers magyar vagy világirodalmi alkotás lehetett, amely a témához illeszkedett. Az ezredfordulón szervezték meg első alkalommal az Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőt, amelynek szervezője a János Zsigmond Unitárius Kollégium, illetve a Phoenix könyvesbolt volt. Az ötletgazdák Reményik-verscímet választottak a verseny nevéül, amely azért „harangoz” minden évben, hogy a szórványban élő magyar nyelvet fenntartsa és megmentse az elsüllyedéstől. „Tulajdonképpen Magyari Eszter, a Phoenix könyvesbolt tulajdonosa kért meg arra, hogy adjunk helyet egy szavalóversenynek” – emlékszik vissza Solymosi Zsolt, a kollégium jelenlegi aligazgatója, az Atlantisz főszervezője, egyben szíve, lelke és motorja. Ők sem gondolták, hogy 17 év elteltével mekkora múltra tekint majd vissza a verseny. „Azt szerettük volna, ha minden középiskolából eljöhet az a szavaló, akinek fontos, hogy szépen és jól mondjon verset, szeretné egy országos versenyen képviselni iskoláját” – magyarázza az aligazgató. Nem az elitet vagy a kiválasztottakat szólítják meg: a szervezők mindig arra figyelnek, hogy Erdély minden régiójából jelentkezzenek versenyzők, ellentétben azokkal a versenyekkel, ahol feltétlenül azt kell bizonyítani, az egyik jobb a másiknál. Az Atlantisz azért szép, mert a teremben ülő diákok meghallgatják a többi szavalatát is. „Természetesen nem vagyunk egyformák, mindenki másképp mond verset, de ez nem gond, hiszen egymástól tanulhatnak a gyerekek” – fogalmaz Solymosi Zsolt. A rendezvény sajátossága, hogy verseny után mindenki együtt mondja el a kötelező verset – ettől talán kicsit egy hullámhosszra kerülnek az addig egymással versengő diákok. A kellő színvonal minden évben biztosított, hiszen annak ellenére, hogy a versmondás a középiskolások körében kihalófélben lévő műfaj, minden évben 50–60 jelentkező van. „Az Atlantisz hangulata megkövetel bizonyos színvonalat. Jó látni, hogy egy megváltozott világban, ahol immár a szervezés is közösségi oldalakon történik, és az önkénteseket két perc alatt a helyükre lehet állítani, nem tapasztalom a verseny elsatnyulását, és az őszinte versmondás folytatódik” – véli a főszervező. A verseny tematikája évről évre változik. A szervezők minden alkalommal azt keresik, hogy éppen mi az, ami releváns a világban, és ami miatt vershez kell nyúlni. Voltak esztendők, amikor a szerelem volt a téma, hiszen ez elválaszthatatlan a kamaszkortól, máskor a lázadás. Solymosi szerint az elmúlt időszakban nagymértékben elharapózott az erőszak, a gonoszság a világban, és ezt a tizenéveseknek is fel kell dolgozniuk. A béke megélése és megéneklése talán az ifjú lelkeket is megerősíti, ezért esett az idén erre a választás. A román oktatási minisztérium hivatalosan elismeri a versenyt: oklevelekkel támogatja, de anyagilag nem. Az utóbbit pályázatok útján szerzik be. A verseny különleges esemény a kollégium életében, hiszen Erdély magyar iskoláinak diákjait hozzák össze a költemények: barátságok szövődnek és élnek tovább. Az esemény színvonalát emelte Szabó Balázsnak és bandájának koncertje, valamint a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup verses-zenés előadása. Idén a zsűri elnöke dr. Nagy Éva oktatási minisztériumi kabinetigazgató volt, tagjai pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színis hallgató és Nánó Csaba újságíró. Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. április 15.Békeüzenetet hirdetett Atlantisz harangjaA versek világában rejlő békesziget nyugalmára vágyott minden diák és pedagógus, aki az elmúlt hétvégén részt vett a tizenhetedik alkalommal szervezett Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőn, az idei tematikát ugyanis a Béke van szívemben címmel határozták meg a szervezők. A János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház által szervezett vetélkedőre ezúttal 47 versmondó sereglett össze az ország különböző településeiről, hogy Radnóti Miklós Himnusz a békéről és szabadon választott, magyar vagy világirodalmi alkotással, témához illeszkedő modern vagy posztmodern verssel, versrészlettel kerüljön közelebb belső békéje megteremtéséhez. Daróczi Klarissza, többszörös Atlantiszos díjazott versmondása, Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénikus áhítata és az Ercsey-Ravasz Ferenc által vezényelt Péterffy Gyula kórus ajándékdalai hangoltak rá az idei versenyre az esemény megnyitóján. – A versmondóversenyre érkezett diákok együtt megtapasztalhatják a lélek szépségét, amelyet a költők a verssorokba préseltek. Közösen átélhetik a versmondás lélekerősítő óráit – fogalmazott beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki arra szólította fel a résztvevőket, hogy maradjanak mindig hűséges harangozói anyanyelvüknek. Nagy Éva a kisebbségi oktatásért, a parlamenti és a szociális partnerekkel való kapcsolatért felelős államtitkár kabinetjének igazgatója a közelgő virágvasárnapi sokszínűség, a társainkra való odafigyelés, a hit, remény, szeretet jegyében köszöntötte a résztvevőket. – Itt és most az a cél, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, jobban megismerjük egymást a vers sajátos világában, amelynek ti vagytok a főszereplői – mutatott rá megnyitóbeszédében. A kabinetigazgató ezúttal a zsűrielnöki feladatot is ellátta, a bírálóbizottság tagjaiként pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színművészetis hallgató és Nánó Csaba szerkesztő segítették. Szabó Balázs és bandája három éve járt utoljára a szavalóversenyen, akkor nemcsak zenészként, hanem versmondóként és zsűritagként is bemutatkozott a résztvevőknek. Ezúttal csak a péntek esti fergeteges koncert „felelősének” nevezték ki a szervezők, nem véletlenül, hiszen az igencsak erőteljes szövegű dalok mellett felcsendültek a magyar költészet gyöngyszemei is sajátos dallamvilág kíséretében. A tulajdonképpeni megmérettetés szombaton várt a versenyzőkre, és bár pénteken este Szabó Balázs már megkapta a neki kijáró „fődíjat”, azért szombatra is jutott az elismerésekből. 9-10. osztályos kategóriában a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból érkező Balogh Ádám vihette haza az első díjat, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból érkező Bakó Gabriellának járt a második díj, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Grebur Krisztinának pedig a harmadik díj. Dicséretet érdemelt a Segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumből Varga Gergő, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Nagy Kincső, és a JZSUK-s Dimény Kristóf. Különdíjat kapott a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Kopándi-Benczédi Gusztáv, a Kolozsvári Református Kollégium tanulója, Farkas Júlia, a nagyváradi Iosif Vulcan Főgimnáziumból Naphegyi-Boldis Zsuzsanna és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból Deák Gellért-Gedeon. A 11-12. osztályosok közül a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból érkező Barti Lehel-András nyerte el az első helyezést, a házigazda JZSUK diákja, Bogdán Farkas második díjban részesült, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja, Pál Emil András pedig harmadik díjat kapott. Dicséretben részesült a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból Mészáros Cynthia, a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból Oláh Csilla és a Báthory István Elméleti Liceumból Varga Péter. Különdíjat érdemelt a Kolozsvári Református Kollégiumból Fekete Hanga, a Brassai Sámuel Elmáleti Liceumból Szallós Kis Csaba, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumból Józsa Tamás és a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból János Kinga. A felajánlott különdíjakért köszönet illeti a Kriterion, Polis Könyvkiadókat, a Művelődést, a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítványt, Vitéz Magyari Esztert, Pop Erzsébetet és Simon Kamillt, valamint Nánó Csabát. Az idei rendezvényt a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup Száll a világ című Weöres Sándor verses-zenés előadása zárta. Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 22.„Hogy elérjen ahhoz, akinek mondom…”Versünnep Fesztivál – marosvásárhelyi hallgató nyerte a fődíjat! Nemrég véget ért a legrangosabb nemzetközi magyar nyelvű összművészeti és szavalóverseny, a Versünnep Fesztivál, amelyet az idén vers- és prózamondás, énekelt vers vagy versmegzenésítés, valamint képző- és/vagy filmművészeti alkotás kategóriákban hirdettek meg. A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésével szervezett, hivatásos művészek, illetve művészeti egyetemek hallgatói számára kiírt fesztivál döntőjébe jutni is igazi elismerést jelent, de Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsőéves magiszteri színész szakos hallgatója nem csupán a döntőig jutott el: megnyerte a versenyt és a fődíj mellett számos további elismerést is hazahozott! Ő vehette át a budapesti Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó két személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint két tiszteletjegy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) áprilisi, Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – ugyancsak ő, valamint Hunyadi Máté és barátai nyerték el. Bajkó Edina mellett több erdélyi előadóművész is díjban részesült: díjazták Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színész szakos hallgatóját, Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, valamint Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét is. A budapesti Nemzeti Színházban megrendezett döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért – Bajkó Edina fődíjként pénzjutalmat, valamint Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását kapta. Az idei zsűri elnöke Márta István zeneszerző volt, tagjai pedig Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész. A versenyről, az okról, amiért jelentkezett, illetve a díjakról a kovásznai születésű, fődíjas színművészetis hallgató mesélt nekünk. – Nagyon szeretem a verseket, naponta olvasok verset, legyen az kortárs vagy klasszikus. Korábban több helyen vettem már részt szavalóversenyen, de nem nyertem. Az egyetemen, a művészi beszéd és a beszédtechnika órák révén még jobban megkedveltem a versmondást, és elhatároztam, hogy az idén jelentkezem a Versünnepre. Számomra a verseny elsősorban tapasztalatot, jó tapasztalatot jelent. Szeretnék igazi kapcsolatot teremteni a nézőkkel, mert a versmondás nagyon személyes dolog – azt szeretném, hogy a vers elérjen ahhoz, akinek mondom. A másik ok, amiért jelentkeztem az, hogy nagyon megtetszett András László kortárs szerzőnek a Műút portálon olvasható Mikor van vége című verse. Annyira, hogy mindenképpen el akartam mondani másoknak, és a verseny erre nagyszerű lehetőségnek bizonyult. Nem is a versenyszellem hajtott, hanem ez a vers, amelyet meg szerettem volna osztani. Ami a díjakat illeti, csodálatos érzés volt megnyerni a versenyt, sokáig nem is hittem el, hogy engem tartottak érdemesnek erre. Kihasználom a díjak által biztosított lehetőségeket és nagyon örvendek nekik – válaszolta kérdéseinkre Bajkó Edina. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 29.Új időszámítás kezdődik az udvarhelyi színháználA megszokottól eltérő események zajlanak a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban: újabb előadást visznek kávéházi környezetben színpadra, újraindítják a színházi nevelési programot, továbbá a következő évadtól új művészeti vezető veszi át Csurulya Csongor helyét. „Ki kell menni a színházból, a falak közül, erre az egyik lehetőség a kocsmaszínházi előadások rendezése” – ecsetelte a hétfő délután tartott sajtótájékoztatón Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója. Elmondta, az előadások készítése mellett ismét elkezdtek diákokkal is foglalkozni, újraindították a színházi nevelési programot, amelyre a következő évadtól még jobban odafigyelnek. „Fincziski Andrea kollégámmal többször beszélgettünk arról, hogy nyitni kellene a diákok felé, jobban vonjunk be őket a színházi életbe. A program érdekessége, hogy nem a színházról szól, hanem a színházat mint eszközt használja fel. Olyan, mint egy rendhagyó osztályfőnöki óra” – magyarázta Bekő Fóri Zenkő programfelelős. Említette, hogy a kecskeméti Katona József Színháznak és a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak is van hasonló programja, utóbbitól hívták meg Kocsis Tünde rendező, drámapedagógust, aki az ESziK vagy Isszák? edukatív színházi különórákat vezeti. Több alkalommal sikerült gimnazistacsoportokkal együtt dolgozni, akikkel egy téma kapcsán beszélgettek, drámajátékokat végeztek, és megnéztek a témához kapcsolódó előadást a színházban, majd egy levezető foglalkozáson megbeszélték a látottakat. A színházigazgató szerint azért igyekeznek nagyobb hangsúlyt fektetni a színházi nevelési programra, mert egyben népszerűsíti az intézményt is a fiatalabbak körében. Ennek kapcsán szeretnék, ha az elkövetkezőkben a diákok és tanárok igénylésére eljutnának az iskolákba is, így beszélgetve velük a különböző produkciókról. Új művészeti vezető, új lendület Új időszámítás veszi kezdetét a Tomcsa Sándor Színháznál, egyrészt azért is, mert Csurulya Csongor művészeti vezető az évad végén elhagyja a társulatot. Nagy Pál igazgató biztos abban, hogy Csurulya rendezőként még visszatér a társulathoz, ám távozásával új művészeti vezetés lesz az intézménynél, és ezzel egy időben nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni az előadások melletti tevékenységekre és kísérő rendezvényekre. Példaként említette a tavalyi március 15-ei megmozdulásukat. Az új szemléletmód viszont új munkatársakat is igényel az igazgató szerint, ezért átszervezés lesz a társulat nem művészi részén. Nagy Pál szerint mindezzel az intézmény alapításának jövőben esedékes huszadik évfordulójára készülnek. Arra törekednek, hogy minél inkább közösségi térré tegyék a színházat, és ne csak az épületben, hanem másik szlogenjükhöz – Színházban a város – igazodva megmutassák más vetületeit is. Erre szerinte szakemberekre van szükség. Nagy szerint még nem tisztázódott, hogy ki lesz a művészeti vezető, de mindenképp olyan személyt szeretnének, aki nyitott és érzékeny a székelyudvarhelyiek igényeire. „Nekünk kis létszámú társulatként nem megfelelő körülmények között nehéz feladat eleget tenni a színészek és a közönség igényeinek. Ez egy örökös kihívás, de most új lendülettel kezeljük. Ennek nem Csurulya Csongor volt az akadálya, viszont reméljük, a változás új impulzus lesz” – mondta Nagy Pál. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elkövetkezőkben is szeretnének együtt dolgozni Zakariás Zalán rendezővel, továbbá a társulat művészeti tanácsa már összeállította a következő évad tervét, így jelenleg a kiegészítő programokon és a csapat összeállításán dolgoznak. A társulat továbbra is férfiszínészeket keres. Nagy Pál kérdésünkre kifejtette, hogy az a négy poszt, amelyet nemrégiben megszavazott az önkormányzati képviselő-testület, nem színészi állás volt, ám így kisegítő személyzettel bővült a társulat. A szerzői jogdíjas szerződéssel dolgozó színészekkel tárgyaltak, közülük senki sem távozik, csupán Kulcsár Székely Attila neve fog eltűnni – ő már korábban jelezte, hogy távozna, így az idei évadban már nem is osztottak ki neki szerepet. Az évad utolsó előtti bemutatója Az új bemutatóról, a Stop the tempo! című produkcióról Tóth Árpád rendező elmondta, hogy eltér a korábbi háromtól, hiszen azokkal a felolvasószínház határait feszegették. A hár omállomásos Plazma-kísérletet követően a negyedik előadás a rendező szerint már nem felolvasószínház lesz, hanem igazi színházi produkció, kávéházi környezetben. Tóth szerint annak ellenére, hogy párhuzamosan két előadáson dolgozott a társulat, így is jó lett a produkció. Úgy érzi, hogy aktuális társadalmi helyzetet dolgozott fel, a fiatalos hangvétel ellenére az idősebb nézők is élvezni fogják. A darabban Fincziski Andrea, Mezei Gabriella és Antal D. Csaba szerepel. Az előadás hossza egy óra és tíz perc. A hétfői bemutatón kívül kedden is színpadra viszik a székelyudvarhelyi G. Caféban, este fél kilenctől. Veres Réka / Székelyhon.ro 2017. november 21.Gazdag programkínálat a Puck BábszínházbanDacia moziban, a Montessori Iskolában és a Hófehérke Óvodában játssza előadásait ezen a héten a Kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, olvasható az intézmény közleményében. A székhelyén, a monostori Szerdán útnak indul a Mesekosár című sorozat, szombaton pedig folytatódik a Mi a manó? kör, a bábszínház gyerekeknek szóló színházi nevelési programja. Mindezekkel párhuzamosan készül az évad negyedik bemutatója. A Kovács Ildikó rendezőnek szánt megemlékezés szervezése is fokozott ritmusban zajlik, ugyanúgy mint a Mikulást váró ünnepségé. A Csipike pénteken, november 24-én, 10 órai kezdettel a monostori Dacia Moziban is látható. November 22-ével kezdődően, egész évadon át (összesen nyolc hónapon keresztül), havonta egy alkalommal egy sajátos bábos foglalkozásra kerül sor, derül ki a közleményből. A gyerekek egy mesefilm megnézését követően Rekita Rozália színművész és Forró Ágnes képzőművész irányításával készített bábokkal, közösen eljátsszák a történetet. A bábos játékok helyszíne a Hófehérke Óvoda lesz. A kisgyerekek minden alkalommal hazavihetik az adott meséhez készült bábokat. A felvételeken bemutatott történeteket a Kolozsvári TV Magyar Adásával közösen, Forró Ágnes és Rekita Rozália készítették 2001–2002-ben, a Mesekosár műsor keretében. Az első alkalommal november 22-én, A brémai muzsikusok kerül bemutatásra és eljátszásra. A következő mesék ütemterve: december 5-én a Mikulás mese, januárban A ravasz róka, a kismalac és a hóliba, februárban a Seprűnyélen világgá című mese, márciusban A nagyravágyó feketerigó (Lázár Ervin), áprilisban A tyúk és a tojás, valamint az Öt tojás mesék, májusban La Fontaine meséje, A teknősbéka és a nyúl, júniusban pedig Lázár Ervin A szökevény szeplők című meséje lesz a bábos foglalkozások alapja. Drámajátékokkal egybekötött Csipike November 25-én szombaton 11 órától a Csipike látható a bábszínház színpadán. Előtte 10 órától pedig második alkalommal valósul meg a gyerekeknek szóló színházi nevelési program, a Mi a manó? kör. A havonta egyszer megszervezett tevékenységen a bábszínház egy-egy előadására készülnek fel drámajátékok segítségével a gyerekek. Az első Mi a manó? kör Szegény Dzsoni és Árnika történetére készítette fel a játszani szerető gyerekeket, most pedig a Fodor Sándor közismert meseregényéből készült bábelőadás, a Csipike előtt kerül sor a 6–12 éves gyerekeknek szóló színházi nevelési programra. A foglalkozáson a hatalom témája kerül előtérbe. Csoportvezető: Kocsis Tünde drámapedagógus, rendező, a Puck Bábszínház irodalmi titkára. A foglalkozásra 10, maximum 12 gyerek jelentkezhet. A részvétel csak előzetes jelentkezéssel lehetséges. A tevékenységet 6 éven felülieknek ajánlják, felső korhatár 12 év. Jelentkezés: Sipos Krisztina közönségszervezőnél a következő telefonszámon: 0731-837693, vagy e-mail-címen: [email protected]. Jelentkezési határidő: november 24., péntek 15 óra. Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-17
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
